Nincs titok az életemben, kivéve, hogy távol kell lennem, egyedül, jobban koncentrálni a világ gondjaira, és több békét, és jobban vegán népességet biztosítani.
Később, persze, újra és újra visszajön, és óvatosabbak vagyunk. Egy hosszú kötelet hagyunk ott, és mindig ott van valaki közülünk. Nem hagyjuk szabadon, még a kerten belül sem, mert még a fát is használni fogja. Felmászik a fákra és kiugrik a kerítésen keresztül, ha a kerítés közel van a fákhoz. Már tett ilyet. Még Hongkongban is, ugyanez volt! Aztán a kerítésen kívül csapdába esik és visszajön. “Ó! Ó! Ó! Ó!” Aztán szét kell vágnunk a kerítést és beengedni őt. Ez az a kutya, akit szeretek. És nem egy-két alkalommal, 10-szer, tucatszor, örökké! (Ó.) Még egy nagyon erős kerítést is készítettek, ilyen hajlított csúccsal, hogy ne tudjon felmászni. (Igen.) Ás. Még mélyen alatta betont is tettek. Nem tudom, hogyan csinálja! Fára mászik, bármit csinál, és kimegy. Mert elzártunk már minden lyukat betonnal, még egy kerítést, minden. Aztán nem ment ki mindeddig, és mindenki úgy érezte, akik gondozták őket, amikor bejöttek a nagy kertbe, hogy tudjanak futkározni.
Nagy-nagy kert, talán fél hektár, szóval futkározhatnak le-fel, ki-be, össze-vissza, és csinálhatnak vele, amit akarnak. Pihennek a fák és a bokrok alatt és elbújhatnak, bármi, étkezési időig, és hívjuk őket, előjönnek. A másik csoport előjön, ez a csoport... nehezen. Ó, amikor meglátják a lányokat, visszafordulnak. Hátra arc! Jönnek, köszönnek és visszafordulnak, elfutnak. Ezért, valakinek, akiben megbíznak, jönnie kell és kihozni őket, vagy megvárni, amíg jönni akarnak. Aztán rájuk rakni a kötelet, és hazahozni őket. Másképp nem lehet azzal a lánnyal. Ha szabadon hagyod, elfut. Elfut valahová, vissza fog jönni, de sosem tudhatod. Azelőtt aggódtam emiatt, állandóan mondtam, ne engedjétek szabadon. Már biztonságban érzik magukat, mert az összes lyukat, amiről tudunk a beton alatt, mindent eltorlaszoltak. De azt gyanítom, hogy már régóta ásta azt, várva arra a napra, amikor megszökhet, két nappal ezelőtt. Egy napja. Tegnapelőtt.
Látjátok, hogy elfelejtem a napokat és éjszakákat, mert éjjel-nappal dolgozok. Késő éjjelig dolgozok, és elfelejtem, mi van. Ha nincs nálam a telefon, ami emlékeztet arra, milyen nap, vagy... ha nincsenek nálam az iratok, amiket minden nap küldözgettek nekem a műsor miatt, ami mutatja, melyik nap, milyen műsor miatt, akkor nem tudnám elválasztani a napot az éjszakától. Rendben van most, azt hiszem, a történetnek vége, mert csak el akartam magyarázni nektek, hogy ne gondoljátok, hogy nem adom meg a kutyáimnak a házukat vagy a kényelmüket. Nem, nem! Ők csak szeretnek ott lenni, ahol dolgozom, az íróasztalnál, tudják, hogy ott dolgozom. Sozy alatta fekszik. És a másik is versengenek egymással, bármikor az üres, akkor a másik azonnal elfoglalja a helyét. Ezért a másiknak oda kell adnia. Aztán Good Love-nak a padlón kell feküdnie, vagy valami.
Most már tudjátok, oké? (Igen, Mester.) Ha esetleg azt hinnétek, elrejtem előletek, titok vagy valami. Nincs titok az életemben, kivéve, hogy távol kell lennem, egyedül, jobban koncentrálni a világ gondjaira, és több békét, és jobban vegán népességet biztosítani. Értetek engem? (Igen, Mester. Köszönjük, Mester.) Igazán szeretnék veletek lenni, odakint lenni, kimenni, szabadnak lenni, mint mindenki, mert nem mindig jó egyedül lenni, mindent magam csinálni. Nem vagyok olyan nagy és erős. Tudjátok, igaz? (Igen.) A kedvencem a bútor költöztetés, persze, de nem úgy van, hogy könnyedén megcsinálom. (Igen, Mester.) Kell hozzá izom. Ilyen izom. Ezért tréfálkoztam régebben, hogy szükségem van egy férjre. Emlékeztek? (Igen, Mester.) De arra is emlékeztek, hogy ez csak tréfa. Oké? Nem akarok semmi ilyet.
Namost, nemcsak a földrengés, hanem ezekben a hónapokban Tajvanon (Formosa) normál esetben tájfun időszaknak kéne lenni. (Igen.) És többnyire nagy, nagy, nagy, és sokkal több a kár, mint az idén – semmi. (Hű!) (Igen, Mester.) Földrengés, szintén semmi. Persze az emberek megijedtek. Ki ne ijedne meg? (Igen, Mester.) Igen.
Emlékszem, hosszú, hosszú évekkel ezelőtt Tajvanon (Formosa) voltam, úgy értem, amikor kezdtem, Tajvanon (Formosa) voltam, és egy nagyon magas épületben laktam, úgy értem, 4. vagy 5. emelet, régen, valahol Tajvan (Formosa) közepén. A testvéreiteknek van egy lakása, és ők használták a felét. A többi szoba üres volt. És engedték, hogy ott lakjam, mert akkoriban pénztelen voltam. Most is az vagyok, de ha pénzt akarok használni, tudok. Hozzáférek. És földrengés volt, az is nagyon erős, nagyon erős. Persze nem tudtam, mert nem volt telefonom, nem… nem volt televízió, nem volt újság, semmi sem volt akkor, valódi szerzetes voltam. Csak azt ettem, amit adtak nekem. És a fivér és nővér elkészítették nekem. Nincs sokra szükségem, csak néhány ruha és az étel, és ők elkészítették. És engedték, hogy abban az üres lakásban lakjam.
Eredetileg visszautasítottam, mert akkor volt ez a templom mögötti szobám, ahova az elhunytak hamvait teszik. (Igen, Mester.) A buddhista hagyományban az emberek meghalnak, és a buddhista követők az elhunyt hamvait… az elhunyt hamvait a templomba teszik. Van egy külön szobájuk, amit ezeknek építettek. Mert úgy hiszik, hogy ha az elhunyt hallja a szútrát, amit a szerzetesek minden nap mondanak, akkor a lelkük megszabadul, vagy magasabb szintre megy, ha még nem. Szóval én abban a szobában laktam. Nekem az jó. A halottak nem zavarnak, az élők miatt kell aggódnom. És aztán egyáltalán nem zavarnak. És nagyon, nagyon egyszerű, nagyon kicsi szoba, de nem olyan… nem túl szűk. Van egy ágyam, és az elég nekem, csak az volt ott, és a többi csak a halottaknak, mintha a temetőben laknál. (Igen, Mester.) De nagyon szerencsés, mert ez egy szoba, van tetőd és vannak falak, van egy ajtó, amit becsukhatsz. És a szomszédban van fürdőszoba. Csak egy egyszerű guggolós WC, mint egy vizes helyiség. Zuhanyozhatsz a WC felett. Nagyon szerencsés és boldog voltam ott.
De aztán a nővéretek könyörgött, hogy menjek oda, azt mondta, jobb nekem, és a házuknak is áldás, a még nem használt házuknak. Így hát egy idő után meggyőztek, így odaköltöztem. És aztán az az étrendváltozás is, mert amikor abban a halottak hamvai szobában laktam… egy urnába tették. Tudjátok, mit mondok? (Igen.) Az összes hamut az urnába tették, és berakták oda, a Buddha szobrokkal. Szóval együtt laktunk a Buddhával és a holtakkal. Vagy mindegyik halott. És nem zavarnak engem. És akkor, amikor ott laktam, csak szezámmagon és barnarizsen éltem. Szezámsó és barnarizs. Azonban amikor abba a lakásba költöztem, normál étrendre váltottam, mert azzal láttak el. Könnyű volt, én könnyű vagyok, tudjátok? Bármi történik, az jó. Elfogadom mindaddig, míg nem ártalmas a spirituális gyakorlásomra. És aztán egyszer egy másik testvér felajánlott egy másik lakást. Óh, ez nem az a lakás, amelyikben a földrengés történt, csak most eszembe jutott. És egy másik lakás a 4. vagy 5. emeleten… nagyon magasan akárhogyis, lifttel. Felmész, és fel és le ment, vagy gyalog…
És a földrengés olyan erős. Legalább 6-os fokozat (magnitúdó) kellett legyen. Mert meghimbálta az egész épületet (Óh!) előre - hátra, előre - hátra. Óh! Nem tudtam, hova meneküljek. Ezért csak leültem futás helyett, mert már túl késő. Már történik. (Igen.) És többé-kevésbé én voltam az egyetlen az egész lakótelepen. A lakótelep sok-sok épületből állt, nagyok, nagyok, és olyan magasak. Újonnan épült, és még senki sem költözött be. Ezért ajánlották fel nekem azt a lakást. Még ők se költöztek be. Talán ez a második lakásuk, vagy valami. És aztán, hű, akkor tényleg megértettem, mit jelent a földrengés.
Még soha nem tapasztaltam előtte. Csak egyszer Kaliforniában, de akkor már a repülőn voltam. És a földrengés alattam történt. (Óh!) (Hű!) Azért láttam, mert még nem volt nagyon magasan a gép. És láttam, hogyan mozognak a házak és dolgok odalent. (Hű!) Gilroyban voltam, akárhogy is, valahol Kaliforniában, láttam ezt. És azt hiszem, a pilóta is értesített minket, hogy földrengés van. Még nem volt magasan a gép. Tudjátok, mit mondok? (Igen, Mester.) Épp felszállt. Óh. Rendben. Tajvanon (Formosa) gyakran van. Tajvan (Formosa) ezen a tektonikus lemez területen van. (Igen.) Ez egy nagyon hosszú lemez, és Tajvan (Formosa) ennek egy része. Így gyakran van ilyen. (Igen, Mester.) Biztosan az egész sziget rengett. Mert az egy nagyon nagy volt. És, óh, Istenem!
Rendben. Felelt ez a kérdésedre? (Igen, Mester. Köszönöm.) Más kérdés? Igazából fel akartam nektek olvasni a történetet, de aztán a testvéretek értesített írásban, hogy “vannak kérdéseink”. (Óh!) Ezért azt mondtam, rendben. Ti fontosabbak vagytok, mint a könyv. Azt gondoltam, hogy talán a rossz időkben, nem túl jó időkben, történeteket olvasok nektek, hogy jobban érezzétek magatokat a változatosság kedvéért. A változás olyan jó, mint a pihenés. Ezt mondják. (Igen, Mester. Köszönjük.) És nem is csak nektek van. Mert ezután műsorra teszitek, és sokan fogják élvezni. (Igen, Mester.)
A ti kérdéseitek is jók. Azt is szeretik. Mert ők is szeretnének kérdezni. Talán nem tudják megfogalmazni, vagy nem tudnak engem kérdezni, mert nem tudnak. De ti, ti tudtok. Értitek? (Igen.) Mert én tudni fogom, és aztán megkérlek titeket, és tudok nektek válaszolni. És ez is jó. Szeretem, ahogy csináljuk. Szeretem, ahogy most szervezitek. Hogy minden alkalommal, amikor beszélni akarok, vagy veletek akarok beszélni, mindig készen álltok. Mert ha a külső tanítványokkal akarok beszélni, vagy akár a külső Supreme Master TV csapattal, nem mindig vannak készen. Mindenfelé vannak. (Igen, Mester.) Talán egy vagy két ember. Talán egy csoport vagy néhány ember, de sose tudom, hol vannak, és nincs meg senkinek az elérhetősége, mint a telefonszámuk, a skype-juk, emailjük. Ez mind a ti dolgotok. Ti jobban csináljátok. Én soha nem tudom, hogyan. Oké. Ha már válaszolok a kérdéseitekre… Tudjátok, így jó. Mert mindig készen álltok. (Igen, Mester.)
