És hallottam, hogy tegnap a kutya megsérült, mert a vad, ő elszökött a nagy kerti kerítéstől és aztán kiment és aztán beleesett az állatcsapdába. (Ó.) Szerencsére, megmenekült és hazajött, de súlyosan megsérült. (Ó.) A lába csapdába esett. (Ó.) és csúnyán megsebesült. Nem tudom, hogyan menekült el. Azt mondta, varázserőt használt, (Hú.) hogy megmeneküljön.
Most, nincsenek kutyáim. Jó? Hiányoznak. Nincsenek. És hallottam, hogy tegnap a kutya megsérült, mert a vad, ő elszökött a nagy kerti kerítéstől és aztán kiment és aztán beleesett az állatcsapdába. (Ó.) Szerencsére, megmenekült és hazajött, de súlyosan megsérült. (Ó.) A lába csapdába esett. (Ó.) és csúnyán megsebesült. Nem tudom, hogyan menekült el. Azt mondta, varázserőt használt, (Hú.) hogy megmeneküljön. Mert hogyan tudsz megmenekülni az állatcsapdából, ha a lábaid teljesen belekerültek? (Igen.) Megduzzadt és vérzik. Szerencsére megmenekült és visszajött.
Persze, írtam az embereknek, mondtam nekik, hogy menjenek és keressék őt éjjel és nappal. És megtalálták. De nagyon fél az emberektől, csak néhányban bízik. Ő bízott bennem, de nem bízik sok másikban. Még abban sem, aki gondoskodik róla. Még mindig meg szokták ijeszteni. Még azok is, akik gondoskodnak róla, nem régen, elfutna, ha hívnák, vagy ha közel jönnek. (Igen.) Így, ismét csapdába esett egy kis üregben, nagyon nehezen, de szerencsére kivették és már orvoshoz mentek. Ezt hallottam, nem láttam őt, persze.
Imádkozom érte és keresem, és beszélek vele, és azt mondja, messze van, és aztán azt mondja, közel van, és aztán megint messze van, ismét közel van. És tudtam, hogy csapdába esett, (Ó.) egy idő után, így kértem őket, hogy menjenek mindenhová, megnézni, hogy csapdába került-e a kerítés között. De nem ott került csapdába. Valahol máshol került csapdába, közel. De nem a kerítés és a föld között. Azt gondoltam, lehet, hogy ás egy lyukat és kijön. (Igen.) Ő az, aki megszökött, hogy kijöjjön. Normális esetben nem tette ezt azelőtt. Mindig visszajött. Mindenfelé ment az erdőbe, körben, de sosem jön ki. De azon a napon, talán megtalálta az üreget, amit ki tud tágítani, ás benne és kijön, a kerítés alatt, valahogyan. És aztán megkérdeztem őt, azt mondom: “Ó, ez szokás, csak mennie kell, és aztán egy kis karma nyomás.” Azt mondtam: “Jó kifogás, jó kifogás.”
Nem vagyok mérges rá, de azt mondom: “Túl lusta vagyok, hogy megint beszéljek veled. Ha soha többé látlak téged megint, tudod miért, hm? Mérgesnek tettettem magamat. Azt mondom: “Mérges vagyok rád, mindenkit aggódóvá teszel, és én aggódok. Nem tudtam aludni egész éjjel, miattad aggódtam. És téged keresve, aggódom, mert tudom, valahol fogságba estél.” De már éjszaka volt. Nagyon nehéz megtalálni azokat a csapdákat, nem tudsz hozzáférni, csak az állatok. (Igen.) Ott nem volt út vagy semmi. Az emberek, a testvéreitek, nem lesznek képesek meglátni éjszaka. Továbbá vannak más csapdák, biztosan. És ha éjszaka küldöm őket, körbe menni ott, ők maguk fognak csapdába esni. (Ó.) Rálépnek. Azelőtt megtörtént.
Az egyik bentlakó, amikor Pingtungban voltunk azelőtt, ő csak elment, elment valahova elkóborolt a mély hegyi erdőbe ott, és aztán csapdába esett, a lába (Ó.) benne. És nem tudott kijutni, mert hozzáláncolják a csapdájukat együtt egy fához vagy valamihez, senki nem tudja kivenni. És az nagyon erős. Arra valók, hogy erős állatokat, például vaddisznókat, vadkanokat csapdába ejtsenek. Ezért erősre kell elkészíteniük. Senki nem tudja kinyitni. (Ó.) Az emberek nem tudják kinyitni. (Igen, Mester.) Egy speciális eszközzel persze, valamit kell csinálniuk, hogy kinyissák, különben a kéz nem tudja. Nos, csapdába esett és ott feküdt. Ó. Elküldtem valakit, hogy menjen megkeresni őt. Végül megtalálták őt. És menjen orvoshoz, persze. (Igen, Mester.)
Így, még ha ismerem is a helyet, ahol csapdába esett, azt mondtam a fivéreknek, azt mondtam: “Valahol csapdába esett. Talán közel a kerítéshez, ezért menj nézd meg a kerítésen belül és kívül is.” De akkor túl késő van, nem találnak semmit, és nem akarom őket tovább küldeni, mert aggódom, hogy ők is csapdába esnek. (Igen, Mester.) Utána, tudom, de akkor túl késő van. Így reggel azt mondtam: “Reggel folytassátok a kutatást, mert éjszaka túl késő van.” Akkor megtalálták őt végül. Ő már szabad, ő már szabad a saját varázslata révén, végül. Sok, sok, sok óráig tartott neki, hogy kiszabadítsa magát, nem olyan, hogy varázserőd van és csak úgy kinyitod, attól függ.
Azelőtt a varázserőt használta, hogy kinyissa a láncot, amit köréje tettünk, a láncot, hogy ne meneküljön el? Igen. Thaiföldön ezt tettem, mert amikor először megkaptam őt, mindig elfutott és akkor jött vissza, amikor akart, a gyerekek miatt belül. De aggódom, hogy kijön, szemetet eszik. Ezért meg kell láncolnom őt, de a közelemben. Úgy értem, az ajtón kívül, hogy friss levegőn legyen, de mi a házon belül vagyunk, látjuk őt. Mert azelőtt egy gyenge nyakörvet és gyenge zsinórt használtunk. Mindet szétharapta. Mindet szétharapta azonnal és elfutott. Ezért gondoltuk, hogy csak megláncoljuk, amíg eszünk. (Igen.) (Igen, Mester.)
Nem szeret a házba menni, ezért azt mondtam: “Rendben. Maradj kint a verandán.” Hosszú, hosszú kötelünk van, hogy szabad legyen, egy kicsit. És mind vasból, de mágiát használt, hogy kinyissa. Nem harapott, nem tudott, ismeritek a láncot? (Igen, igen.) Kutyáknál használják, mint amikor sétálni viszik. (Igen.) Nem nagyon vastag, de elég vastag. (Igen, Mester.) Az emberek arra is használják, hogy bezárják az ajtajukat. Talán körülbelül fél milliméter vastag. Kisebb, az ő méretéhez való, de varázserőt használt, hogy kinyissa, és elmenjen. Nincs szétrágva, nem lett kinyitva, de kinyílt. És elfutott. Mert ha elfut, megy és szemetet eszik, piszkos helyekre megy, és visszajön, és megbetegíti a kölyköket, mert azok még szopnak. Emiatt nem akartam, hogy újra kimenjen, de mindig kimegy.
Szóval ez alkalommal felhasználta minden erejét, hogy valahogy eltörje, kijusson és hazajusson. De amikor a lányok, akik gondoskodtak róla, hívták őt, hallottam, jelentették nekem, nem láttam mindezt, persze, nem vagyok ott. A lány hallotta azt, és a lány látta és hívta őt, de a kutya elszaladt tőle. Ez az, aki gondoskodik róla, de újabb, mint a másik. Még a másik lány is, akármikor jönnek, nem mennek oda hozzájuk. Először valahogy be kell hoznia a szobába, és rá kell tenni a hámot. Aztán a pórázt kell rárakni, aztán mehetnek. Kivihetik őt.
Istenem. Az a lány, annyi, de annyi szívfájdalmat, bánatot és aggodalmat okozott nekem mindig. Sokszor, nem állandóan, de sokszor. Bármikor, ha megpróbált megszökni a szobából, vagy valami, az összes kutya figyelmeztette őt, ugattak mind, azelőtt, amikor velem voltak akkoriban. Régen. Együtt laktunk, és ha nem voltam ott, próbálta harapdálni az ablakot, és kiugrani, és az összes kutya megugatta őt, mondván, “Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Ne!” Aztán hallottam a kutyákat, mint egy riasztót. (Hű.) Visszajöttem és aztán, olyan boldogság és szégyen az arckifejezésében. Ilyen. Azt mondtam, “Megint te! Á!” Aztán be kell csuknom az ablakot, bezárnom. És nagyon kevés levegőt engedek be Sok ablak, ezért itt is, ott is egy keveset, tehát van elég friss levegőjük, és van légkondink bent, és ventilátor, mind a számukra. Ha teljesen nyitva hagyom, és csak a természetes levegőt használom, kirágta volna az egészet. Ismeritek, a vashálós ablakot? (Igen, Mester.) Igen, vas. (Igen.) Nagy lyukat harap rajta, de még milyet. (Hű!) Nem az első eset.
Sokat lebontott így Thaiföldön. Lebontotta az összes belső falat és az ablakokat, az egyik raktárszobáét, amelyikben tartottam őket. Mert az nem az én házam volt. Az egyik fivéretektől béreltem azt Thaiföldön, csak amíg arra vártam, hogy a kutyák jöhessenek Tajvanba (Formózába), akkoriban. Aztán persze, ki-bejárkálok, ülök velük és minden. De nem ülhetek ott 24/7. Bármikor, ha nem vagyok ott, harapdálja a fal egyik részét, aztán teljesen lebontja. (Hú.) aztán teljesen lebontja. (Hú.) Ó, Istenem. Később, mert a fal tönkrement, és nem akarom, hogy tovább folytassa, attól tartok, hogy megbetegszik a fal, a cement és mindazok miatt, ezért be kellett őt hoznom a házba, a gyerekeivel együtt. Habár az nem az én házam. De mondtam, hogy kifizetek bármilyen kárt. Úgy is tettem. Egyébként, megrongált más ablakokat is, és kijutott megint. Ki tud nyitni ablakokat, ajtókat, ki tud nyitni lakatokat. De aztán közel engedett engem, már egy hét után, vagy maximum 10 nap után közel engedett engem, hogy etessem és hordozzam őt ide-oda a vállamon, és elvigyem sétálni, persze hámmal és pórázon. (Igen, Mester.) De ha egyedül hagyom, mindent szét fog rágni, láncot, hámot, bármit és kimegy.
Zavarba hozta az állatorvost is. Mert, amikor először beraktam őt a garázsba, bejött és egy nyakörvet rakott rá, és a láncot, és kirakta a kertbe, abba a thaiföldi ház kertjébe. És büszkén mondta, “Látja? Úgy kell bánni a kutyával, beszélni hozzá, mint egy barátnővel!” Azt mondtam, “Ó, ejha! Maga beszél a kutyához? És ő most úgy érzi magát, mint egy barátnő?” “Igen! Nézzen rá! Nézzen rá!” És aztán hopp! Hátrált és kiszabadította magát a nyakörvből. (Ó.) Hátrafelé futott, aztán a nyakörv előrecsúszott. (Igen.) És két méter magasra ugrott a mancsaival. Ez a fajta kerítés ilyen. (Igen.) Ilyen lyuk-féle. (Igen.) Belerakta a mancsait, és úgy ment fel, mint a lépcsőkön. (Ó.) (Hű.) Egy másodpercbe sem telt, és kint volt. És az orvos állt ott. Azt mondtam, “Hogyan? A barátnője elment.” És nem tudta, mit mondjon.
És mindenféle trükköt kellett találnunk, hogy elfogjuk őt. Egy nagy falevél gyűjtő kosarat használtunk, lyukakkal benne (Igen.), a nagy kosarat, (Igen, Mester.) hogy lecsapjunk rá, hogy behozzuk a szobába. Aztán, persze, én mindig a házban voltam, de nem akartam, hogy ő bent legyen, mert kint szeret lenni, ezért hagytam, hogy bent legyen egyszer, és a varázserejét használta, hogy széttörje a láncot és csak úgy, elment. (Hű.)
