Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Âu Lạc-ban (Vietnam) volt egy tör- ténet - visszatérek az apácához, aki ezt a történetet elmesélte nekem. Volt egy történet, hogy épp most épült egy új templom, tökéletes, gyönyörű és tiszta. És sok fiatal férfi lépett be, hogy szerzetesek legyenek, persze emelkedett eszményekkel és nemes törekvésekkel. De sokan jöttek abba a templomba, és sok, sok jó felajánlást adtak - túl jót, túl jót. És akkor a templom apátja azt mondta ezeknek a szerzeteseknek: „Ó, ti vagytok a vágódeszka. Ők pedig a kések. Ha nem folytatjátok igazán, nem gyakoroltok őszintén, addig fognak vagdosni titeket, amíg semmi sem marad belőletek.” És ezután, nem sokkal később, az összes szerzetes újra visszatért a világi életbe, megházasodtak, gyerekeik lettek, családjuk, stb. Ez egy igaz történet, amit az apáca tanárom mesélt nekem.Ezért mondtam nektek, hogy ő tanított nekem dolgokat, mesélt történeteket. Azt is mondta nekem: „Légy óvatos, ne élj egyedül abban a kis szobában a menekülttáborban”. De muszáj volt. Nem volt senki, akivel együtt élhettem volna. Jobban szeretek egyedül lenni. Azt kérdeztem: „Miért?” Erre ő: „Ó, a szellemek, sokan közülük, mindig bemennek egy üres vécébe, és ott ülnek éjszaka is.” Mondtam: „Nem látok egyet sem.” Vagy talán a Buddha megvakította a szememet, hogy ne féljek, vagy a Buddha kidobta őket, hogy ne ijedjek meg tőlük. Így hát továbbra is ott maradtam.Ő látja a szellemeket, és látja, hogy mit gondolsz, azt is, hogy mit érzel. Van ez a látnoki képessége, tisztánlátása, nem teljesen, de egy része.És egy másik szerzetes szintén egy menekülttáborban volt, egy másikban, jobban privát, egy magánépületben, más Au Lac-i (vietnami) menekültekkel. Ő előre látta a jövőmet. Azt mondta, hogy világhírű leszek. Spirituálisan nagyon nagy leszek. Ez minden, amit mondott nekem. És akkoriban azt gondoltam, hogy túl kedves, mert én nagyon odaadó buddhista voltam. Felajánlásokat tettem szerzeteseknek, és sok szerzetes és apáca eljött a házamhoz is. És Buddhákként bántam velük. Persze nem hívtam őket Buddhának. Ilyen-olyan Mesternek hívtam őket. És úgy szólítottam magam, mint a „gyermeked”. Âu Lạc-ban (Vietnamban) nem csak egyet hívunk „Mesternek”. A Mester a „Sư”. A „Phụ” apát vagy anyát jelent. Vagy ha van egy apáca, akkor „sư cô”-nak hívjuk, ami azt jelenti, hogy „mester néni”, és „sư phụ” azt jelenti, hogy „mester apa”. Magadat pedig úgy szólítod meg, hogy „gyermek”, „a te gyermeked”.Ó, annyi mindenről beszéltem. Remélem, mindet meg tudjátok emészteni. Ne is törődjetek vele. Soha nem tudhatjátok, mikor nem lesz már esélyem újra elmondani nektek. Úgy kezelem a napomat, minden napomat, mint az utolsó napomat. Így bármit megtehetek, megteszem. És ha néhányan közületek nem hallgatnak, nem hisznek, vannak mások, akik talán hallgatnak, akik talán hisznek, és talán maguk is megmentik a lelküket, és erényesebbé, erkölcsösebbé, alkalmasabbá válnak arra, hogy igazi emberként éljenek, és arra is, hogy a társadalom biztonságosabbá váljon, biztonságosabban éljenek, és a lelkük is megtisztul, és nekik is jobb lesz. Szóval én csak beszélek, és aki meghallgat, az meghallgat. Jó nekik. Aki nem hallgat meg, arról amúgy sem tudok. Nem akarok semmit, ezért nem félek attól, hogy bármit elveszítek. Ha bármelyik szavam segíthet nektek, akkor köszönjétek meg Istennek, köszönjétek meg az összes Buddhának, az összes Mesternek. Nekem egyáltalán nem kell köszönetet mondanotok. Ők inspiráltak engem, és minden beszéd előtt mindig imádkozom, dicsérem Őket, hogy beszéljenek rajtam keresztül: „Ne hagyjátok, hogy csak evilági mércével vagy egóval beszéljek.”Semmilyen beszédet nem tekintek az én igazi beszédemnek. Néha belecsempészek néhány emberi színvonalat, viccelődöm, meg minden, de nem tekintem úgy, hogy valóban tanítok bárkit is. Mindig hálát adok Istennek, hogy engedi, hogy arról beszéljek, ami másoknak hasznára válik. És még az állat-személyek, ők is meghallgatnak. Messziről, a lelkük tud hallgatni.Az állat-személyek nagyon kedvesek hozzám. Akárhová megyek, a madár-szemé- lyek jönnek és mondják ezt meg azt. Amikor szorongok a világért vagy mindenért, jönnek és jó híreket mondanak, de én nem mondhatom el. Amikor eljön, majd megtudjátok. Még a patkány-személyek is, meg minden.Egyszer, nem a városban laktam, hanem egyfajta külvárosban, más házakkal a környéken. És etettem a patkány-személyeket. Etettem a madár-személyeket, de a patkány-személyek is jöttek és együtt ettek. És a szomszédok ezt látták, és jelentették a hatóságnak. És írtak nekem egy levelet. Nem szidtak vagy ilyesmi. Nagyon kedvesek és udvariasak voltak. Azt mondták: „Ne etesse őket, mert jönnek a patkány-személyek és esznek, és a patkányok betegséget hordozhatnak önnek és a szomszédainak, meg minden. Ezért kérjük, ne etesse őket.” Mert ha tovább etetem őket, akkor ők gondot fognak okozni. Az biztos. Először udvariasak és kedvesen írnak neked, de később gondot okoznak. Lehet, hogy megbírságolnak, vagy lehet, hogy börtönbe zárnak, bármi, attól függ. Nem sokat tudok az ország törvényeiről. Nem ismerhetek túl sok törvényt. Ezért abbahagytam az etetésüket.És azt mondtam, hogy nagyon sajnálom a körülöttem lévő madár- és patkány-személyeket is. És folyton kérdezgettem őket, hogy jól vannak-e. Azt mondták, hogy jól vannak. Mint a sirály-személyek, ők általában nem szeretik megenni a hal-személyeket. Azt mondják, hogy büdös. De azután, ha nem etetem őket, akkor megeszik azt. Annyira sajnálom, Istenem. Majdnem megszakad a szívem. És kérdeztem: „De jól vagytok?” Azt mondták: „Igen, jól vagyunk. Ne aggódj.” És a patkány-személyeket, a patkányokat is megkérdeztem: „Most mit csináljunk? Minden nap jöttök, hogy könnyen egyetek. És most mit tudtok csinálni? Van ennivalótok?” Azt mondták: „Ne aggódj. Majd találunk élelmet. Mi tudjuk. Tudunk magunkról gondoskodni.” És a róka-személyek olyan sok sze- retettel mondtak nekem hasonlókat, és próbáltak megvigasztalni, ahelyett, hogy hibáztattak volna, amiért nem etetem őket. De én örökké bánatot éreztem.De a társadalomban, egy országban, ahol élsz, akár a saját országodban, akár nem a saját országodban, tiszteletben kell tartanod a törvényt. Ha már ismered a törvényt, akkor is tiszteletben kell tartanod. Kivéve, ha nem ismered, és tudtodon kívül teszel valami rosszat, akkor is el kell viselned a büntetést. Szóval ezek után nagyon sajnáltam. Most is mindig sajnálom. De elköltöztem máshová, és még mindig jönnek és beszélgetnek velem. Még mindig azt mondják nekem: „Ó, ez jó, az jó?” vagy „Vigyázz ezzel, vigyázz azzal”. Bárhová megyek, jönnek, még akkor is, ha nem etetem őket. Szóval, bárhová megyek, ha látom, hogy az emberek valahogy etetik a madár- és patkány-személyeket, mert nagyobb kertjük van, magányosabban élnek, meg tudják etetni őket, ó, olyan boldog vagyok, boldog. És jót kívánok nekik. Azt mondom: „Isten áldjon titeket, Isten áldjon titeket”, meg ilyesmi.De látjátok, a világban világi törvényeink vannak. Ám az Univerzumban is vannak Univerzális Törvényeink. Minden törvényt be kell tartanunk, hogy életben maradjunk. De ha a lelked már megszabadult, eljutottál az igazi Otthonba - Buddha Földjére, a Mennyei Otthonba -, akkor többé sose kell aggódnod vagy félned bármitől. Nincsenek ilyen törvényeik. Nincs olyan szótáruk, amiben az áll, hogy „szenvedés”, „fájdalom”, „szabály” vagy „törvény”, semmi. Mert mindenki a Mennyben, Buddha Földjén él. Minden jó és áldott és mindig boldog. Mindössze csak annyit teszel, hogy talán csak sétálsz, vagy meglátogatod a szomszédaidat, vagy elmész tisztelegni a Buddhák előtt, eszel, és még csak gyalogolnod sem kell, vagy buszra szállnod. Egyszerűen csak repülsz. Csak jársz például egy felhőn. Attól függ, hogy melyik Földön vagy. Vagy van egy öv a hasadon, és csak megnyomsz egy gombot, és már repülsz is, biztonságosan, finoman, mintha a levegőben járnál. Vagy sétálsz egy felhőn, és megmondod a felhőnek, hogy hova akarsz menni, és az majd elvisz oda.És vannak házaitok. Mindenkinek van egy nagy háza. Bármelyik is a legnagyobb ház a világon, nem olyan nagy, mint a házad Buddha Földjén - például Amitābha Buddha Földjén. Még olyan is, mintha egy lótuszvirágban lennél. De az a virág egy virág alakú, de az a házad! Nagy virágok, szóval ez nem olyan, mint egy kis lótuszvirág vagy egy kis ház, hanem nagy, mert ott ti is nagyok vagytok, és szükségetek van térre. Nincs is szükséged arra a házra. Csak azért kap mindenki egyet, hogy ott ülhessetek és meditálhassatok, hogy semmi ne zavarjon titeket. Egy ilyen földön csak örömötök és boldogságotok van. Bármit akartok, az automatikusan eljön hozzátok. Akár csak gondolsz bármire, és az máris jön. De ott amúgy sem akarsz túl sokat. Akárhogy is - egyszerűen elégedettnek érzed magad, és amire szükséged van, nagyon egyszerű, az eljön hozzád, nem számít, mire van szükséged.És az összes madár- és állat-személy ott gyönyörű, fény veszi körül őket, és énekelnek. Mindenkit emlékeztetnek, hogy gya- koroljon, menjen magasabb helyre. Talán nem azért, mert Buddhának kell lenned vagy ilyesmi. Csak arról van szó, hogy ha Buddha vagy, akkor jól érzed magad, jobban érzed magad a saját teljesítményeddel kapcsolatban. És akkor segíthetsz másoknak, például talán a rokonaidnak és barátaidnak, akik még hátra maradtak a szenvedő világban vagy akár a pokolban. Legtöbbször, ha magasabb tudatossági szintet érsz el, akkor a rokonságod, a családod sok generációja is szabad lesz, nem kerül a pokolba. De lehet, hogy néhányan vagy többen közülük nem követték a buddhizmust, vagy nem követték Krisztust vagy más Mestereket, rossz dolgokat tettek, és akkor a pokolban kell bűnhődniük. És akkor a Buddha Földjéről átlátod a Mennyeket és a Földet és a poklot, és látod, hogy talán valamelyik rokonod vagy családtagod, vagy talán még az apád, anyád is a pokolban szenved. Akkor lejöhetsz és áldozatot hozhatsz, hogy segíts nekik.Photo Caption: Az aranykor ritka ezen a múló világon, élvezd, amíg tart