Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Manapság már készpénzzel sem lehet fizetni. Régebben mindig vittem magammal készpénzt, hogy az utcán élő embereknek adhassak, vagy hogy kis üzletekben vásároljak, hogy azok fennmaradhassanak. Az utcai kis üzleteknek nincs hitelkártya leolvasó készülékük. A sugárúton élő koldusoknak nincs bankszámlájuk, hogy beváltsák a csekkemet. A hajléktalanoknak csak egy sátruk van, amivel megvédhetik magukat a széltől és a naptól. Hogyan adhatnék nekik csekket vagy hitelkártyát, hogy beváltsák? De manapság minden, szinte minden digitálisan történik. Így most nincs készpénzem. Még ha lenne is, nem tudnám elkölteni. Nem tudom, hogyan kell ezeket a digitális dolgokat csinálni. És mindig habozok, hogy bárhol, bárkinek így kiadjam a nevemet. Az élet egyre rosszabbá válik az emberek számára.A pénznek, amit a bankba tettem van forrása, például, ha eladom a házat vagy az ashramot, és egy újat veszek, akkor van forrásom, van információm, minden. De már évek teltek el, és nem emlékszem. Még papírom sincs. És ha azt mondod, hogy menjek vissza a régi házhoz, nem tudnám, hogyan.Például Spanyolországban sokszor eltévedtem, mert nem tudom, hogyan jutok vissza a házamhoz. Azt hittem, tudom, de elfelejtettem. És egyszer még a taxisofőr is kidobott az utca közepén, mert folyton rossz irányt mutattam neki, hogy hazamenjünk. Azt hitte, hogy valami játékot játszom vele, és még éjszaka is az utcán kellett maradnom, és minden elhaladó autónak kellett integetnem, hogy elvigyen. Aztán el kellett mennem valami irodába, hogy megkérdezzem, megmutassam a nevem, és megkérdezzem: „Nekem van egy házam itt, a maguk környékén. Kérem, találják meg nekem.” És végül haza tudtam jutni. De sokszor volt ilyen, nem csak egyszer, bármikor. Már nem is emlékszem, ahogy mondtam, hol volt a házam, mi a címe, még a városra sem, ahol található.És sokszor eltévedtem, amikor visszamentem Hsihuba. Még a taxisofőrnek sem tudom elmondani, hogy jutok el ide, oda. Igen, ismeritek a történetet, és ismeritek a szomszédokat, akiknek haza kellett vinniük. Mert néha jövök haza a repülőtérről, nagyon késő este van és sokáig tart. Szerencsére Hsihut csak tudom, például néha a hegyvidéken, ahol mi lakunk, ott nincs cím, nincs utca, szóval legalább Hsihut tudom. És akkor tovább rohangáltunk, és eltévedtem, de egyszer legalább láttam egy fényt a házban, amit ismertem. Ez legalább Hsihu, úgyhogy bementem és megkérdeztem tőle. Aztán ő megismert. Azt mondta: „Ó, hazaviszlek Téged. Én tudom, hol van. Ismerem a Hsihu Ashramot.” Szóval haza kellett vinnie. Többször előfordult ilyen. Mindig eltévedtem. Ha nem jönnek értem, hogy felvegyenek, akkor eltévedek. Leginkább az úgynevezett Isten tanítványaim jönnek értem, de néha túl késő van, és nem veszik fel a telefont. Így taxit kellett hívnom. De a taxi sem találta meg, mert a hegyes területen nincs utca, nincs cím.Spanyolországban is ugyanígy sokszor eltévedtem. Az összes házat, amit vettem, megváltoztak, megújultak, mindig eltévedtem, amikor odamentem. Hacsak nem vitt valaki, aki ismerte az utcát. Mert néha olyan gyorsan indultam el, hogy nem volt nálam a cím. Ez a probléma. Nem tartok címeket és ilyesmiket. Néha egy könyvben tartom azokat, de aztán valahol otthagyom, és nem találom. Ezért mindig eltévedtem. Amerikában is eltévedtem, amikor a bérelt otthonomhoz mentem. Nem tudtam hazamenni. Aztán a rendőrség meglátott, ahogy a kocsival körbe-körbe járok, odajött és megállított. Csak annyit mondtam: „Ó, csak itt állok egy ideig, szívok egy kis friss levegőt, és hamarosan hazamegyek.” Aztán elhajtottam.Franciaországban egy brit autót vezettem, és egy nagyon nagy vidéki úton haladtam. Ott is eltévedtem. Nem tudtam, hogyan jutok haza. Körbe vezettem, és a rendőr odajött, és azt kérdezte: „Maga mit csinál? Nem lehet a bal oldalon vezetni. Franciaországban vagyunk. A jobb oldalon kell vezetni.” Elfelejtettem. Szerencsére vidéki út volt, és olyan volt, mintha örökké tartott volna, örök távolságon át. Eltévedtem. Nem tudom, hogy jutottam haza. Azt hiszem, felhívtam valakit otthon, és elmondtam nekik, hogy eltévedtem, és ők a telefonom GPS-ével megtaláltak.Nem vagyok túl jó sofőr. Jó, hogy már nem vezetek, és már nincs autóm. Leginkább az autót nem én vezetem. Csak fiatalabb koromban vezettem, és csak a közelben. És mielőtt elindultam, nagyon jól megfigyeltem az utat. Azt hittem, emlékezni fogok rá, de ez nem volt igaz. Amikor kiszálltam, az út megváltozott. Nem ugyanaz, mint amikor elmentél; másféle, amikor visszatérsz. Olyan, mintha egy kétirányú utca egyirányúvá válna, amikor a másik oldalon visszatérsz vagy valami ilyesmi. Sosem tudtam egészen biztosan, hová megyek.De ennek a pénznek megvan az információja a bankban, mert átutalták a pénzt a bankomnak, és megmondták, honnan származik. Szóval nem tudom, miért nem tudta a bank kideríteni, honnan származott a pénzem, és megnehezítette a dolgomat, és elvette a pénzemet, és azt se engedte, hogy jótékony célra adományozzam az egyháznak és az állat-személy menhelyeknek. Teljesen eltűnt, elvették a pénzemet. Úgy négy-öt millió USA dollárról van szó. Most mind eltűnt, és sok készpénzem sincs. De Isten gondoskodik rólam, mindig így gondolom. Talán azért, mert nem vagyok annyira talpraesett, ezért Isten gondoskodik rólam. Szóval eddig még jól vagyok. Ne aggódjatok miattam. Isten megóv. Hallgatnom kell rá. Szóval nem mehetek el úgy, ahogy akarok. Engedélyt kell kérnem, és hogy menjek-e vagy sem. De néha a világ karmája is megtéveszt engem, ezért néha bajba kerülök.Még ha van is pénz nálam, az nem olyan, hogy megpróbálom elkerülni az adót vagy ilyesmi. Azért van, hogy egyszerűen adjunk, pl. készpénzt könnyebb adni. Amikor az utcán fekszenek betegen és ilyen sürgős helyzetben, akkor segítenem kell, hogy mentőt hívjak, és teljesen nekem kell fizetnem a csúcs díjat. Nem adhatok nekik csekket, és mondhatom, hogy „Vigyázz magadra, hívj mentőt!” Még telefonjuk sincs, például, és nincs pénzük, hogy kifizessék a kórházi költségeket. Néha garanciát kell adniuk a fizetésre, és mindezt nekem kell megtennem, például.Minden pénzemet, még ha meg is tartom magamnak, magamnál, sose rossz szándékkal teszem. Mindig, mindig jó célokra van. De persze nem tudom ezt mindenhol elmagyarázni. Habár a bank évtizedek óta ismer, még mindig megnehezíti a dolgomat. Nem értem ezt a világot. Nem könnyű ebben a világban élni.Manapság, ha valahova el akarsz menni, jegyet kell venned. Már nem lehet készpénzzel fizetni. Először online kell foglalnod. És soha nem tudom, hova kerül a nevem, és ki fogja látni, például. Manapság nem lehet bárhova elmenni a vízummentességgel. Most sok ország ezt megnehezíti. Előre kell kérelmezni a beutazást. És még az üdülésért is adót kell fizetni. Istenem, egész évben dolgozol, hogy egy kis pénzt megtakaríts az üdüléshez. Aztán amikor odaérsz az országba, előre kell adót fizetned a kis örömödért is – két hétért vagy ilyesmiért. És talán ezt a pénzt nem is engedheted meg magadnak. Nem mindenkinek van sok pénze arra, hogy bármit kifizessen. Csak előre megtervezik a nagyon takarékos költségvetésüket. És ha csak egy dollárral többet fizetnek, külföldön az egy fogással kevesebb az ételükben, amit megengedhetnek maguknak. A kormányok, nekik minden szép kerek. Ezért nem törődnek azokkal, akik olyan keményen dolgoznak, hogy a kormány egyáltalán létezzen és tovább működjön. Folyamatosan pénzt kérnek tőlük, erre, arra, mindenféle dologra. Vagy ha van házad, és talán a házad túl nagy, a kormány esetleg el akarja venni. És akkor el kell menned valahova máshova, bérelned egy házat vagy egy kis lakást bármiért. Néhány ember számára a házuk az érzelmeik, az emlékeik minden jóról. Néha egészen a nagymamától, a nagypapától, a nagy ősöktől egészen a mai napig. És nem is tudnák, hogyan kell elintézni az összes papírmunkát, hogy megtartsák.Ez a digitális rendszer összezavarja az időseket. Egész életükben azért dolgoznak, hogy a társadalom működőképes maradjon, hogy a kormányt fizessék. És amikor már idősek, akkor aggódniuk kell egy digitális bürokrácia miatt, amit egész életükben talán nem is ismernek. Az igazat mondom. Én sem tudok sokat ezekről a digitális dolgokról. Csak azt a számítógépet használom, amit a csapatom tagjai már régen, sok évvel ezelőtt beállítottak. Szóval azzal folytatom. Ha megkérnétek, hogy hozzak létre egy új titkos kódot (jelszót), amit be kell írni a számítógépbe a megnyitásához, nem tudnám, hogyan kell. És ha valami még nem jelent meg a képernyőn, például a YouTube vagy bárni, akkor nem tudom, hogyan találjam meg. Ha megnéztem egy cikket az interneten, és ha például elmegy az áram, és az a cikk elvész, akkor nem tudom, hogyan találjam meg.Ebben a vad világban tényleg egy tehetetlen nő vagyok. Soha nem tanultam meg ezeket a dolgokat korábban, mert azelőtt mindig volt egy titkárom, aki ezt intézte, és a dolgok nem voltak olyan bonyolultak, mint manapság. Ha valahova menni akarok, csak csendben elmegyek a repülőtérre, és ott megveszem a jegyemet, például. És ha házat akarok venni, egyszerűen veszek egy házat, és a bank és az ügynökség majd elintéz mindent. De még akkor is, sokszor eltévedtem.Photo Caption: “Nem mind ugyanolyan, de a vadonban, minden rendben van”
