’Az összes Univerzum jóváhagyta, és Isten Hatalmat adott egy Buddhának, számtalan lény megmentéséhez. Buddha, Nagy Mester, az nem csak egy üres cím!’, 10 részből az 3.

Nagyon nehéz Buddhának lenni ebben a világban. Nem mintha a Buddha nem lett volna már Buddha, csak éppen le kell jönnie, és vonzalmat kell teremtenie más érző lényekkel, hogy Buddhaként térhessen vissza, és aztán, amikor már elég Erővel rendelkezik, megszabadíthatja őket. Ezért. Ezért néhány Mester oda-vissza jár - a Nirvánából vissza a Földre, majd újra vissza a Nirvánába - és sokat, sokat, sokat szenvednek, elmondhatatlan szenvedés. De senki se látja... nem sokat. Bármit látsz, ha azt hiszed, hogy láthatsz egy Mestert vagy egy Buddhát szenvedni, az csak a jéghegy csúcsa. Nem sok mindent láthatsz, mert a legtöbb dolog belül, a spirituális birodalomban történik, és kívül csak nagyon kevés. Nem sokat hallottunk Buddha szenvedéséről, csak néhányat hallottunk, például, hogy három hónapig kellett lótakarmányt ennie a tanítványok karmája miatt, és egyszer el kellett veszítenie a lábujját Devadatta, volt tanítványa miatt.

Ó, nincs olyan, amit el tudnátok képzelni, ami ne történne meg egy Mesterrel. Ezért a régi időkben néhány Mester nem fogadott el sok tanítványt, mert aggódtak az ilyen típusú hűtlenség miatt, ami árthat Nekik. Még a Hatodik Pátriárka, Hui Neng is, amikor megkapta a dzsiását, (szerzetesi köntöst) és a tálat a Mesterétől, menekülnie kellett, mert ugyanannak a Mesternek, az Ötödik Pátriárkának a többi tanítványa is utána futott, és meg akarták ölni, hogy visszaszerezzék a dzsiászát, a szerzetesi köntöst, amely az utódlást szimbolizálja. Ezért mondta az Ötödik Pátriárka a Hatodik Pátriárkának, Hui Nengnek, hogy ezután „Ne add tovább az utódlás köpenyét és tálját - az utódlás szimbólumait - senki másnak többé, hogy ne kelljen ilyen háborút folytatnunk ugyanazon az ásramon belül, még ugyanazon a Mester rendszeren belül is, ami embereket ölhet.”

A dzsiása - a szerzetesek külső köntöse, az utódlás szimbóluma - azelőtt a megvilágosodáshoz vezető Szent út szimbóluma volt, az együttérzésé, az irgalomé, a békéé, és mindazé a gyönyörű nyelvezeté, ami csak létezik. De mégis, ahelyett, hogy tiszteletben tartották és engedelmeskedtek volna a Mester parancsának, nem, Hui Neng után akartak futni és megölni Őt. Miféle szerzetesek voltak ezek? El tudjátok képzelni? Tehát minden rendszerben, minden életben van ez a fajta háború az azonos vallási meggyőződésűek között, akár ugyanabban az egyházban, templomban, vagy rendben, vagy akár ugyanabban az országban - nem számít. Mindig van valami ilyen háború. De nem a köntös az, ami bárkit is utóddá tesz. Mert ha a Mester nem áldja meg őket - bárki is vegye fel az utódlásnak azt a köntösét -, soha nem lesz belőlük semmi.

Mint Devadatta - neki is van néhány száz embere, akik követik őt, talán kétszáz, többé-kevésbé. Lehet, hogy ezek az emberek soha nem is hallottak Buddháról. Ezért nem követték a Buddhát. Vagy talán olyan ostobák voltak, hogy nem értették meg, hogy mi volt Buddha tanítása. És csak kívülről ítélték meg Őt: úgy nézett ki, mint Devadatta, csak szerzetesi köntöst viselt, és még a szerzeteseivel szemben is kevésbé szigorú elveket követett, mint Devadatta. Devadatta mindenféle dolgot megpróbált, csak hogy győzzön, hogy nagyobb aszkétizmus uralkodjon a csoportján belül, hogy az emberek azt gondolják: „Ó, ez az ember szentebb, szigorúbb, mert Buddha még mindig törődik ezzel-azzal”.

Buddha nem törődött semmivel! Minek törődne Ő bármivel is, ha már elhagyta a gazdagságát, a fényűzését és a jövőbeli királyságát. Miért akarná még mindig azt a Buddha? Még ha akarná is, visszamehetne a királyságába, és az apja mindent megadna Neki. De nem, Ő csak néha látogatta meg az apját, hogy tanítsa Őt valamire. És amikor az apja meghalt, el kellett végeznie a fiú gyermeki kötelességét. Milyen alázatos volt Ő. De akkor ők csak a külsőt nézték, mert belül nem volt szent tapasztalatuk. Ezért. Nem úgy van, hogy mindenki, aki ugyanahhoz a tanítóhoz megy, ugyanazt a megvilágosodást, ugyanolyan szintű elérést kap. Nem, nem. Néhányan még mindig az ördög szintjén vannak, mert ezért jöttek oda - csak hogy bajt okozzanak a Tanítónak, a Mesternek. Akárcsak Devadatta, vagy Júdás a kereszténységben az Úr Jézus alatt.

Az ok, amiért a jó szerzeteseket, a jó papokat, a szent szerzeteseket vagy a szent Mestereket még jobban rágalmazzák, még jobban lealacso- nyítják, még jobban gyűlölik és még nagyobb veszélyben vannak, az az, hogy a rossz szerzetesek, rossz papok mind aggódnak, hogy ez a Mester el fogja venni a követőiket; akkor nem lesz mit enniük, és senki sem fog jönni, hogy felajánlásokat tegyen nekik. Nem kell aggódniuk. Ebben a világban mindig lesznek tudatlan emberek, akik a rossz szer- zeteseket, rossz apácákat követik. Vagy mivel ezek a szerzetesek és apácák vagy papok szintén megtestesült gonoszok, a szintén gonosz vagy tudatlan emberek úgyis követni fogják őket.

Részlet a „Megdöbbentő hírekből” Ủa thầy?!? (Mi, tanár úr?!?) Az emberek sz*rnak a fejükre, sz*rnak a fejükre, sz*rnak a buddhizmus fejére, sz*rnak a szerzetesek és apácák fejére, és sz*rnak a buddhizmus gyakorlására és tanulmányozására.

Mindig lesz valami bármilyen szerzetesnek vagy papnak, hogy életben maradjanak. Csak nem lenne szabad rendkívüli dolgokat vagy nagyobb gazdagságot vagy luxust kérni. Akkor mindig túl életben maradtok. Nem kell emiatt aggódnotok. Hány szerzetes és apáca él a dzsungelben, a nagy hegyekben? És éjjel-nappal gyakorolnak. Még jól vannak! És nem csak ez, hanem az is, hogy a rossz szerzeteseket, papokat és más normális embereket is talán megszállták a démonok, így ők már nem ismerhették meg az igazit. Ezért mindig provokálnak valaki mást, hogy harcoljanak. Ők szeretik ezt. A démonok hatása miatt van bennük ez az agresszió, vagy a saját jellemük ilyen. Mások pedig talán csendesebbek, de nem szeretik a híres, szent szerzeteseket vagy Mestereket, mert Miattuk kicsinek érzik magukat.

Nem mintha a Mesterek mennének és harcolnának velük, vagy tennének velük bármit is; még nem is ismerik őket. De ők csak távolról vagy távollétükben rágalmazzák Őket a hátuk mögött, vagy bármit, és csak rossz dolgokat terjesztenek Róluk. Mert kicsinek érzik magukat; kisebbrendűnek érzik magukat; aggódnak, hogy ezek a szent Mesterek vagy jó szerzetesek világossá, nyilvánvalóvá teszik, hogy ők maguk rosszak. Ezért aggódnak ezek miatt a Szent Szerzetesek miatt. És ezért gyűlölik Őket, és mindenféle dolgot tesznek azért, hogy megsemmisítsék Őket, vagy tönkretegyék Őket, és összeza- varják a hívőket, akik a megvilágo- sodás és a megszabadulás érdekében meg akarják találni az igazi Mestert. Erről van szó.

Tehát híresnek, szentnek lenni, egyáltalán nem garantálja, hogy jobban jársz, mint egy hamis mester vagy rossz szerzetesek és apácák vagy bármi más. Csak az van, ha bármit megtehetsz, hogy segíts másoknak felemelni magukat, és Isten Kegyelméből megszabadulni, és Hazamenni az igazi Királyságba, az igazi Otthonba, akkor csak tedd meg. Ez minden.

És az Úr Jézus tudta, hogy keresztre fogják feszíteni; mégis lement a kegyetlen világba, és megpróbált segíteni. Látjátok, ezért emelkedett fel annyi ember szentté az Ő életében. És az Ő hatása, az Ő tanítása mind a mai napig tart. Emberek milliárdjai követik az Úr Jézust - úgy értem, még ha nem is igazán őszinték, tisztelik és követik Őt. És tudják, hogy az Ő tanítása helyes, még ha nem is elég erősek ahhoz, hogy kövessék. Ugyanez a helyzet Buddhával - még ha Buddha már nincs is itt a fizikai szinten, emberek milliárdjai követik Buddha tanítását. Legalább megpróbálják. Vannak, akik követik, és erkölcsileg jóvá válnak, sőt szentté, vagy legalább jó szerzetesek és apácák vagy jó követők lesznek. Szóval, ez nem számít.

Ebben a világban minden olyan veszélyes, különösen, ha híres vagy és sokan szeretnek. Akkor mindig vigyáznod kell. Még akkor sem tudhatod, hogy biztonságban vagy-e. Az emberi természetből fakad, hogy féltékenyek. És amikor úgy érzik, hogy veszély fenyegeti őket, hogy elveszítik a hírnevüket vagy a profitjukat, akkor agresszívabbá válnak, és veszélybe kerülhetsz.

Sok Mester meghalt. Csak miért? Nem tettek semmi rosszat - csak segítve másokat, hogy a társadalmat tisztábbá, tisztább hellyé tegyék, hogy a világot élhetőbbé tegyék. De mégis meghaltak. Még a világ egy kis szegletében, Âu Lạc-ban (Vietnam) is eltűnt nemrég két vagy három Mester. Akikre emlékszem, azok Huỳnh Phú Sổ Mester és Minh Đăng Quang Mester. Mindketten szent emberek voltak, önzetlenül áldozatot hoztak mindvé- gig, hogy jó dolgokat tanítsanak az embereknek, és csak próbálták kö- vetni a Buddhákat, hogy azt tegyék, amit egy Buddhának tennie kell. Még ha az emberek nem is hiszik el, hogy ez a két Szent Szent volt vagy, Bódhiszattva vagy Buddha, legalább láthatják, hogy semmi rosszat nem tettek. Semmi rosszat nem tettek. Csak jót tettek. De mégis, voltak olyan elemek, amelyek valahol beszivárogtak és valahová besurrantak, amelyek megölték Őket, eltüntették Őket, nyom nélkül. Senki sem találja meg Őket. Senki sem tudja, miért.

És emlékezünk Nguyễn Thành Nam Mesterre is, a Nam Quốc Phật, a Nam Quốc buddhizmus, vagyis a kókuszdió buddhizmus alapítójára. Őt is megölték minden ok nélkül - valójában semmi sem ok arra, hogy megöljék Őt. Ő csak békét kért országa népének. Csak szenvedett, hogy látta, hogy az embereknek szükségtelenül, brutáli- san és feleslegesen kell meghalniuk. Így láthatjátok az okot, amiért három Mestert meggyilkoltak - vagy titokban, vagy, mint Nguyễn Thành Nam Mester esetében, nyíltan, néhány tanítványa előtt.

Részlet innen: „A tisztelt Kókuszdió Szerzetes - Egy különleges szerzetes viharos élete” A Tisztelt Kókuszdió Szerzetes kalandos élete : A Kókuszdió Szerzetes egy kókuszdiót ajándékozott az Egyesült Államok elnökének, mert ha jobban megnézik, a béke szimbólumát láthatják rajta. A levél, amelyet a Kókuszdió Szerzetes az amerikai elnöknek küldött, egy petíció volt. Azt kérte, hogy Lyndon B. Johnson elnök adjon kölcsön Neki 20 óriási szállító repülőgépet, hogy Őt és tanítványait, ellátmánnyal együtt a 17. szélességi körön lévő demilitarizált övezetbe szállítsa, amely akkoriban Vietnamot két ellenséges félre osztotta. Ott felállítanának egy imapavilont a Bến Hải folyó közepén. Ott fog ülni és imádkozni hét napon át evés és ivás nélkül. A két folyóparton, mindkét oldalon 300 szerzetes imádkozna Vele együtt. Biztosította Lyndon B. Johnson elnököt, hogy ez a terv békét fog hozni Vietnamba. Senki sem tudja, hogy a levél eljutott-e valaha Johnson elnök kezébe, de mindenki tudta, hogy a Tisztelt Kókuszdió Szerzetes soha nem adta fel álmát, hogy békét hozzon Vietnamba.

A Law Newspaper szerint [1975] után a kormány nem engedélyezte többé a Kókuszdió Szerzetesnek, hogy vallását gyakorolja. Valamivel később megpróbált elmenekülni az országból, de letartóztatták. 1985-ig nem engedélyezték a hatóságok, hogy a Szerzetes hazatérjen. Abban az időben kevesebb mint 40 kg volt. 1990 májusában, miután tanítványai titokban elhozták Őt, hogy Tiền Giang tartományban, az egyik követője otthonában keressen menedéket, a rendőrség ott találta meg Őt. Nem világos, hogyan történt a két fél közötti összecsapás, de aki meghalt, az a Kókuszdió Szerzetes volt.

A gyilkossági ügy után Bến Tre tartomány népbírósága a tanítványait szolgálatban lévő tisztviselőkkel szembeni ellenállás vádjával állította bíróság elé, súlyos büntetésekkel. Ennek az ügynek a részleteit, valamint a Kókuszdió Szerzetes halálát az állami média nem hozta széles körben nyilvánosságra. John Steinbeck írta emlékirataiban: „Amikor utoljára láttam a Kókuszdió Szerzetest, nem búcsúztunk el. Abban a pillanatban letörölt egy ritka könnycseppet a szeméből, de aztán újra elmosolyodott, és felemelte a kezét, hogy az ég felé mutasson, ahol Ő élt”.

Ez mindenkit meg kellene, hogy ijesszen, aki valóban jó dolgokat tesz, vagy szereti a világ embereit, és megpróbálja megvédeni őket, vagy segíteni őket, hogy az igaz, szent és nemes Tanítással megszabadítsák a lelküket.

Photo Caption: Kapcsolódás a jó szomszédokhoz kedves üdvözléssel

Kép letöltése